Az X11 beállítása előtt a célrendszer következő adataira lesz szükségünk:
A monitor jellemzői
A videokártya chipkészlete
A videokártya memóriájának mérete
Az X11 a monitor jellemzőiből állapítja meg, hogy milyen felbontásban és frissítési frekvenciával működtesse azt. Ezek általában a monitorhoz tartozó dokumentációból vagy a gyártó honlapjáról deríthetőek ki. Igazából két értékre van szükségünk: a függőleges és a vízszintes frissítési frekvenciára.
A videokártya chipkészlete határozza meg, hogy az X11 melyik meghajtóján keresztül kommunikál a grafikus hardverrel. Ez a legtöbb chipkészlet esetén magától megállapítható, de ennek ellenére mégis jó tisztában lenni ezzel arra az esetre, ha az automatikus felismerés mégsem működne.
A grafikus kártya memóriájának mérete határozza meg a rendszer által kihasználható felbontást és színmélységet. Ezt fontos tudunk ahhoz, hogy ismerjük a rendszerünk korlátait.
Az Xorg 7.3-as változatában gyakran mindenféle konfigurációs állomány használata nélkül egyszerűen csak adjuk ki a következő parancsot:
% startx
Amennyiben ez nem működne, vagy az alapértelmezések nem felelnek meg számunkra, az X11 kézzel is beállítható.
Megjegyzés: A különböző munkakörnyezetek, mint például a GNOME, a KDE vagy éppen az XFce általában tartalmaznak olyan segédprogramokat, amelyekkel a felhasználó könnyedén be tudja állítani a megjelenítés paramétereit, többek közt a képernyő felbontását. Tehát ha az alapértelmezések nem megfelelőek, viszont használni akarunk majd valamilyen munkakörnyezetet is, akkor egyszerűen csak telepítsük az adott környezetet és a hozzátartozó eszközön keresztül állítsuk be a megjelenítést.
Az X11 beállítása egy többlépcsős folyamat. Első lépésünk egy alap konfigurációs állomány összeállítása lesz. Rendszeradminisztrátorként adjuk ki az alábbi parancsot:
# Xorg -configure
Ennek segítségével az X11 xorg.conf.new néven létrehozza a konfigurációs állomány vázát a /root könyvtárban (akár a su(1) parancsot használjuk, akár közvetlenül így jelentkezünk be, az így örökölt rendszeradminisztrátori szerepkör maga után vonja a $HOME könyvtár átállítását is). Az X11 megpróbálja megkeresni a célrendszerben elérhető grafikus eszközöket, és létrehozni egy olyan konfigurációs állományt, amely az észlelt eszközökhöz tartozó meghajtókat tölti be.
A következő lépésünk legyen az imént létrehozott beállítás kipróbálása, amin keresztül ellenőrizhetjük, hogy az Xorg tényleg képes működni a célrendszer grafikus eszközén. Ehhez a következőt kell begépelnünk:
# Xorg -config xorg.conf.new
Ha ezután a képernyőn egy fekete-fehér rácsot látunk egy X alakú egérmutatóval a közepén, akkor jó a beállítás. A próbát a Ctrl+Alt+Backspace billentyűk együttes lenyomásával szakíthatjuk meg.
Megjegyzés: Ha az egér még nem működne, mindenképpen be kell állítanunk a továbblépés előtt. Ezzel kapcsolatban a FreeBSD telepítéséről szóló fejezetben levő 2.10.10 Szakaszt ajánljuk elolvasásra.
Ezután az ízlésünknek megfelelően hangoljuk be az xorg.conf.new állományt, nyissuk meg egy szövegszerkesztőben, például az emacs(1)-ben vagy az ee(1)-ben. Elsőként adjuk meg a célrendszerhez csatlakoztatott monitor frekvenciájára vonatkozó adatokat. Ezek általában a függőleges és a vízszintes frissítés értékei, melyeket az xorg.conf.new állomány "Monitor" szakaszában (Section) kell feltüntetni:
Section "Monitor" Identifier "Monitor0" VendorName "A monitor gyártója" ModelName "A monitor típusa" HorizSync 30-107 VertRefresh 48-120 EndSection
A konfigurációs állományból valószínűleg csak a HorizSync és VertRefresh kulcsszavak fognak hiányozni. Amennyiben ez tényleg így lenne, a megfelelő vízszintes frissítés értékét a HorizSync kulcsszó után, a hozzátartozó függőleges frissítés értékét pedig a VertRefresh kulcsszó után kell hozzátennünk a szakaszhoz. Az iménti példában már megadtuk a célrendszer monitorának frissítési értékeit.
Az X megengedi, hogy DPMS (Energy Star) energiagazdálkodási szabványt ismerő monitorok lehetőséget is kihasználjuk. A xset(1) program vezérli a monitorok ki- és bekapcsolását, és segítségével készenléti vagy energiatakarékos üzemmódba tudjuk helyezni azokat. Ha engedélyezni kívánjuk a monitorunk DPMS lehetőségeit, egyszerűen csak tegyük hozzá az alábbi sort a monitorunkat leíró szakaszhoz:
Option "DPMS"
Ha már a xorg.conf.new konfigurációs állomány szerkesztésével vagyunk elfoglalva, válasszuk ki számunkra kedvező alapértelmezett felbontást és színmélységet is. Ezt a "Screen" (Képernyő) nevű szakaszban tehetjük meg:
Section "Screen" Identifier "Screen0" Device "Card0" Monitor "Monitor0" DefaultDepth 24 SubSection "Display" Viewport 0 0 Depth 24 Modes "1024x768" EndSubSection EndSection
A DefaultDepth kulcsszó
után adjuk meg a rendszer alapértelmezett
színmélységét. Ezt
később az Xorg(1) -depth
paraméterével bírálhatjuk felül
a parancssorból. A Modes
kulcsszó után jelennek meg azok a
felbontások, amelyekben az adott
színmélység elérhető. Itt csak
olyan VESA szabványú módok jelenhetnek meg,
amelyet a célrendszer grafikus eszköze is
támogat. A fenti példában az
alapértelmezett színmélység
képpontonként huszonnégy bit, és
ebben a színmélységben az elfogadott
felbontás 1024-szer 768 pixel.
Végezetül mentsük el a szerkesztett konfigurációs állományt és próbáljuk ki a korábban leírt módszer szerint.
Megjegyzés: A hibakeresés során maguk az X11 naplóállományai is hasznos eszköznek bizonyulhatnak, mivel ezek minden olyan eszközről tartalmaznak információt, amelyekhez az X11 szervernek sikerült csatlakoznia. Az Xorg naplóit a /var/log/Xorg.0.log elnevezést követő állományokban találjuk meg. A konkrét naplók nevei Xorg.0.log-tól Xorg.8.log-ig és így tovább terjedhetnek.
Ha minden a legnagyobb rendben haladt eddig, a konfigurációs állományt el kell tennünk egy olyan központi helyre, ahol az Xorg(1) képes lesz majd megtalálni. Ez a hely általában az /etc/X11/xorg.conf vagy a /usr/local/etc/X11/xorg.conf.
# cp xorg.conf.new /etc/X11/xorg.conf
Az X11 beállítását ezzel befejeztük. Az Xorg innentől elindítható a startx(1) segédprogram vagy az xdm(1) használatával.
Megjegyzés: Létezik egy grafikus beállítást lehetővé tevő eszköz is, az xorgcfg(1), amely az X11 rendszer része. Használata során a megfelelő meghajtók és beállítások kiválasztásával interaktívan megadhatjuk a rendszerünk jellemzőit. Ezt a programot az xorg -textmode parancs kiadásával hívhatjuk meg a konzolról. Bővebb információkat a xorgcfg(1) man oldalán találunk.
Emellett találhatunk még egy xorgconfig(1) nevezetű segédprogramot is. Ez egy szöveges felületű, kevésbé felhasználóbarát program, azonban olyan esetekben is működhet, amikor más programok már nem.
Az Intel® i810 integrált chipkészletének meghajtásához szükségünk lesz az agpart nevű AGP programozási felületre az X11-ben. Erről az agp(4) meghajtó man oldalán olvashatuk többet.
Ennek segítségével ezt a hardvert is a többi grafikus kártyához hasonlóan állíthatjuk be. Vegyük figyelmbe azonban, hogy az agp(4) meghajtót beépítve nem tartalmazó rendszermaggal futó rendszerekben a kldload(8) paranccsal utólag már nem tudjuk betölteni! Ezt a meghajtót már a rendszerindítás során be kell tudnunk tölteni: vagy a rendszermagba fordítjuk, vagy pedig a /boot/loader.conf állományban hivatkozunk rá.
Ebben a részben feltételezünk némi tapasztalatot a beállítások terén. Amennyiben a szabványos konfigurációs eszközök csődöt mondtak a beállítás során, magukból a naplóállományokból is kinyerhetünk elegendő információt ahhoz, hogy működésre bírjuk rendszerünket. Ehhez mindenképpen legyen kéznél egy szövegszerkesztő!
A jelenlegi szélesvásznú (WSXGA, WSXGA+, WUXGA, WXGA, WXGA+ és társai) formátumok a 16:10-es és 10:9-es képarányokat ismerik, amik néha gondot okozhatnak. Például a 16:10-es képarány felbontásai:
2560x1600
1920x1200
1680x1050
1440x900
1280x800
Bizonyos szempontból egyszerűen csak a fenti felbontások valamelyikét kell felvenni a "Screen" szakasz Mode sorába, valahogy így:
Section "Screen" Identifier "Screen0" Device "Card0" Monitor "Monitor0" DefaultDepth 24 SubSection "Display" Viewport 0 0 Depth 24 Modes "1680x1050" EndSubSection EndSection
Az Xorg elég intelligens ahhoz, hogy a szélesvásznú megjelenítéssel kapcsolatos információkat lekérje a monitor I2C/DDC adatai közül, ezért meg tudja állapítani, hogy az eszköz milyen frissítési frekvenciákat és felbontásokat bír el.
Ha az alábbi ModeLine értékek nem szerepelnének a meghajtókban, akkor velük kapcsolatban egy kicsit súgnunk kell az Xorg-nak. A /var/log/Xorg.0.log átrágásával elegendő információt tudunk gyűjteni ahhoz, hogy manuálisan vegyünk fel használható ModeLine értékeket. Nem kell mást tennünk, mint ehhez hasonló sorokat keresnünk:
(II) MGA(0): Supported additional Video Mode: (II) MGA(0): clock: 146.2 MHz Image Size: 433 x 271 mm (II) MGA(0): h_active: 1680 h_sync: 1784 h_sync_end 1960 h_blank_end 2240 h_border: 0 (II) MGA(0): v_active: 1050 v_sync: 1053 v_sync_end 1059 v_blanking: 1089 v_border: 0 (II) MGA(0): Ranges: V min: 48 V max: 85 Hz, H min: 30 H max: 94 kHz, PixClock max 170 MHz
Ezeket nevezik EDID-adatoknak (Extended display identification data, vagyis “bővített megjelenítési azonosító adatoknak”). Belőlük a megfelelő ModeLine sor létrehozása csupán annyiból áll, hogy a számértékeket a megfelelő sorrendbe tesszük:
ModeLine <name> <clock> <4 horiz. timings> <4 vert. timings>
Ezáltal a példában látott "Monitor" szakasz ModeLine sora így fog kinézni:
Section "Monitor" Identifier "Monitor1" VendorName "Bigname" ModelName "BestModel" ModeLine "1680x1050" 146.2 1680 1784 1960 2240 1050 1053 1059 1089 Option "DPMS" EndSection
Miután végrehajtottuk ezeket az egyszerű beállítási lépéseket, az X most már valószínűleg el fog indulni az új szélesvásznú monitorunkon.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a következő
címre írhat (angolul): <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése,
kérjük erre a címre írjon: <gabor@FreeBSD.org>.